Kosár nyitás 0 0 Ft

Információk, érdekességek

Matrackirály spam?

Kedves böngésző! Igyekszünk minden olyan információt összegyűjteni oldalunkon, ami a matracokkal és a matracvásárlással kapcsolatos lehet. Ime egy ilyen kis szösszenet:

Matrackirály spammeli a netet?

Az ember néha ellenőrzi, hogy honlapjai hogy állnak a keresőkben, gondolom ez nem újdonság senkinek.

Ma is a szokásos túrámat tettem a kulcsszavak között, amikor belefutottam a saját boltomba a google térképén. Volt kettő darab vélemény is, természetesen vetettem rá egy pillantást. Az egyik 1-es a másik pedig 3-as osztályzatot kapott.

A dolog megértéshez annyit kell tudni, hogy én folyamatosan ebben az üzletben vagyok, így ha valaki egyest kényszerül adni, arra minden bizonnyal emlékezni fogok. Minimum gyanús volt tehát a dolog, gondoltam megnézem, hogy kik pontoztak le ennyire.

A dolog innentől kezdett érdekes lenni, ugyanis az egyik játékos - "Gabi" 31 matrac szaküzletet pontozott május 12-én. Járt Szolnokon, Hódmezővásárhelyen, Miskolcon, nálam is, sőt járt Sao Paolo-ban is! Itt már kezdtem mosolyogni. Megnéztem az osztályzatokat... 3db ötös szerepelt a sorban. Ezek mind a Matrackirály üzletei voltak.

Volt egy olyan kósza ötletem, hogy rákeresek a "matrackirály+gabi" kombóra a google-ben, hátha közelebb jutok a megoldáshoz a rejtélyes Gabival kapcsolatban. A jó öreg gugli pedig segített - de saját kérésére leszdtük innen a találatot, hiszen nem tudjuk, hogy valóban ő volt e a titkos értékelő (a szerk.)- Az értékeléseit itt lehet megnézni.

Erre a nem várt eredményre már igazán felbuzdultam és megnéztem a másik lepontozót, "huncutkát" is.

Nála már egyből a huncutka+novetex kulcsszóra kerestem, de itt nem találtam semmi izgalmast - illetve elég erős belemagyarázás lenne az első találatra fogni, nekik biztosan semmi közük hozzá, így a linket sem teszem ide... Az értékeléseket nézegetve azonban észrevettem, hogy huncutka is sok helyen tud lenni egyszerre. Ő 55 boltot értékelt szerte az országban - bár neki annyi esze volt, hogy brazil üzleteket ne osztályozzon- május 6-án, ebből 9 kapott ötöst, mind a 9 Novetex mintabolt. Az értékeléseit itt lehet megnézni.

Érdekes. Fel is vetette valaki a Novetex adatlapján a dolgot, mire a következő - hivatalos - választ kapta a Novetextől:

Válasz a tulajdonostól
Kérem fogadja el, hogy nem mindenki gondolja úgy, ahogy Ön. Az 5 csillagot pedig azért kapták, mert így gondolták az értékelők. Köszönjük a véleményét, térjen be hozzánk máskor is kedves Anita. Ígérjük, nem fog csalódni.
Megjelölés illetlen tartalomként
NOVETEX MATRAC Biomanufaktúra Kft. - Saturday, May 14, 2011
Válaszát közzétettük

Hát persze! Muhahaha! :)

Kedves Novetex és Matrackirály! Néha mindenki rosszalkodik... Egy-egy pozitív vagy negatív álkritika senkit sem lep meg, de nagyüzemi módon szemétkedni nem túl kedves dolog. Talán próbálja mindenki arra fordítani az idejét, hogy segítse a vásárlókat, ahelyett, hogy megtévesztené őket! Sokkal több profitot lehet szerezni! Bezony!

Reméljük, hogy a többi matracosnak van annyi esze, hogy nem megy bele ebbe az idióta játékba... Persze nem állítjuk, hogy az egybeesés nem lehetett a véletlen műve...

Biztos, ami biztos küldünk egy levelet a Google-nek, illetve az összes lepontozott szaküzletnek, rendezzék le a dolgot egymás között... Jó szórakozást!

Köszi a cikket

Forrás: http://matracgyilkos.blog.hu/tags/matrackir%C3%A1ly

A Gigamatrac Kft internetes információs oldalain külső oldalak tartalmait is megjelenteti minden esetben a forrás megjelölésével. A tartalom megjelentetése a különböző vélemények bemutatását szolgálja és nem jelenti azt, hogy a Gigamatrac Kft a tartalmat és annak valóságtartalmát ellenőrizte, azzal egyetért vagy azonosul.

A Gigamatrac Kft ezúton kifejezetten kijelenti, hogy a linkek beállításának időpontjában semmilyen illegális tartalom nem volt felismerhető a hivatkozott oldalakon. A hivatkozott/kapcsolt oldalak jelenlegi és jövőbeni kialakítására, azok tartalmára és szerzőségére vonatkozóan a szerző semmiféle befolyással nem bír. Ennek megfelelően ezúton kifejezetten elhatárolódik az összes hivatkozott/kapcsolt oldalon található mindazon tartalomtól, amely a linkek beállításának időpontját követően módosult. Ez a megállapítás érvényes minden, a saját internetes tartalmon belül beállított link és utalás, valamint a szerző által létrehozott vendégkönyvekben, vitafórumokon és levelezőlistákban külső felek által írt bejegyzések esetében is. Illegális, hibás vagy nem teljes körű tartalmakra vonatkozóan, különös tekintettel azokra a károkra, amelyek az ily módon elérhető információk felhasználásából vagy fel nem használásából erednek, kizárólag azon oldal üzemeltetője felel, amelyre a hivatkozás történt, nem pedig azé az oldalé, amely linkeken keresztül a mindenkori tartalomra pusztán hivatkozik.


Horsense Kingsdown Crat Bedding Matracgyártó Evolution Levital matracok Isbir Life Sleep matracok Sealy amerikai matrac Ceriflex matracok, Ceriflex párnák, Ceriflex vákuummatrac, SwissTech matracok. Swis Tech matrac mintabolt. Allegro logo Yatas matrac, Yatas párnák Perdormire matracok Curem luxus memory foam matracok Hilding, Curem Rottex matracok Tempur matracok, Tempur párnák, Tempur, NASA RelaXx matracok. RelaXx matrac szaküzlet és mintabolt Best Dream vákuummatracok Olaszországból Dunlopillo matracok. Dunlopillo akciós szettek. Dunlopillo Medical Concept Billerbeck matracok, paplanok. Billerbeck matrac akció Gumotex matracok, memory, kaktusz .. Yatsan matracok, Yatsan matrac Babycare antiallergén gyerekmatracok SwissDream Konfor matracok, rugós, zsákrugós matracok a Konfortól... Dormeo matracok, memory matracok, fedőmatracok, párnák...